Világraszóló sikert ért el Magyarország: most igazán büszkék lehetünk!

Emberemlékezet óta nem volt ilyen: most jó magyarnak lenni, már az egész világ gratulált nekünk!

Magyar lányt találtak a legszebbnek a világversenyen.

Történelmet írt Mikó Fanni:

Őt választották meg a legszebbnek a Miss Intercontinental 2019 versenyen, maga mögé utasította ezzel a nemzetközi mezőnyt.

Fanni augusztusban már bebizonyította, hogy van keresnivalója a legszebbek közt, hiszen ő nyerte itthon a Magyarok Világszépe nevű versenyt, amit Fásy Ádám neve fémjelez.

Ráadásul lapunk olvasói is rá szavaztak, így Fanni kettős sikert aratott.

A nemzetközi versenyt idén az egyiptomi Sharm El Sheik-ben rendezték, Fanni már több hete itt készült a versenyre a többi lánnyal együtt, egy ötcsillagos luxusszállodában.

“A nemzeti igazgatók között egyöntetű a vélemény, miszerint az idei mezőny jóval erősebb az előző éveknél, de én ennek ellenére bízom abban, hogy jó eredménnyel zárjuk a versenyt”

– mondta néhány napja Fásy Ádám, és úgy tűnik, optimizmusa visszafogott volt…

Hiszen a magyar lány fölényesen győzedelmeskedett.

Elképesztő siker!

Büszkék vagyunk rá, és gratulálunk neki!

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.