Török offenzíva: Erdogan már Európát fenyegeti, a török hadsereg mindent legyalul, ami az útjába kerül

Nagyon nagy a baj, a törökök már egész Európát fenyegetik.

Ezzel egy új, egyfajta hibrid hadviselés indulhat el az egész kontinens ellen.

Ha történelmileg nézzük, a törökök és az iszlám világ mindig is meg akarta hódítani Európát- Régóta fájt a foguk rá, hogy benyomuljanak, és át-iszlamizálják a kontinens lakosságát.

A múltban azonban eddig minden alkalommal vissza lettek verve.

Most azonban egy lassabb, sokkal alattomosabb hadviselés léphetett életbe: az anyaméhen keresztül harcolnak ellenünk, egyszerűen túl szülik majd Európát, miközben több millió keleti világból érkező menekült árasztja majd el a tehetetlen Európai uniót.

Ankarában azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy 3,6 millió szíriai menekültet küld országából Európába, amennyiben az unió megszállásnak próbálja minősíteni a szerdán megkezdett török hadműveletet Északkelet-Szíriában.

Az ENSZ még egy biztonsági tanácskozást is összehívott ezzel kapcsolatban, valamint amiatt, hogy a török hadsereg már benyomult Szíriába.

Ott pedig nem kímélték a lakosságot, ugyanis a Guardian jelentései szerint civil áldozatok is szép számmal vannak.

A törökök egyszerűen mindent porig bombáztak, ami létezett… otthonokat, lakóépületeket, komplett városrészeket civileket.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán arra szólította fel Törökországot, hogy azonnal állítsa le az offenzívát. Juncker önmérsékletre intette a harcolókat, és hangsúlyozta a civil lakosság védelmének jelentőségét.

Hozzátette, hogy ha Törökország nem vet véget az offenzívának, az EU nem fogja finanszírozni Ankarának a harcok térségében tervezett biztonsági övezet létrehozását, amelyet a megtisztított területeken hozna létre.

Ez azonban azt jelenti, hogy Erdogan rengeteg menekült előtt nyithatja meg “bosszúból” a kapukat Európa felé.

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.