Súlyosbították a balatonszállási állatkínzó büntetését: végre a helyén kezelik az esetet a bírák!

Végre egy jó hír, talán megkapja azt, amit a jog rászabott!

Újra hírekbe került az a nő, aki az autója után kötötte, majd kilométereken át maga után húzta szerencsétlen kutyáját.

A kutyának annak idején egyetlen vétsége volt: hogy létezett és elszökött otthonról – talán nem is véletlenül…

Most a nyomozók a nő tettét súlyosbították, így van remény, hogy letöltendő börtönbüntetést kap!

A police.hu most arról számolt be, hogy a nő cselekményét vétségről bűntettre módosították a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói.

A 68 éves asszonyt feljelentő szemtanú elmondta, hogy az 5413-as számú úton egy autót látott közlekedni, amelynek a hátsó lökhárítójához egy nagyobb testű kutya volt kötve.

Az állat egy ideig futott a kocsi után, de rövid idő múlva nem tudta tartani a sebességet, és elesett.

A sofőr az ekkor már földön fekvő ebet megállás nélkül vontatta tovább.

A bejelentést követően a járőrök azonnal a megadott helyre mentek, de

a kutya időközben elpusztult, tetemét a gazdája el is ásta.

A nőt a rendőrök előállították, és állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nő cselekményét vétségről állatkínzás bűntettére minősítették át.

Reméljük, hogy most tényleg győzni fog az igazságszolgáltatás.

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.