Rendkívüli: magyar temetőt találtak Kazahsztánban!

Nagy bejelentést tettek nemrég, egy eddig ismeretlen ásatási helyszínről!

A Vörös Hadsereg 1944-ben kezdte meg a magyarok munkatáborokba hurcolását.

Volt, akit a világháborúban elveszett munkaerő pótlására vittek kényszermunkára, de volt olyan is, akit lehetséges ellenségnek minősítve, „biztonsági óvintézkedésként” fosztottak meg legalapvetőbb emberi és polgári jogaitól.

A foglyok száma egyes becslések szerint akár a 900 ezret is elérhette.

A Kazahsztánba hurcolt magyarokról pénteken nemzetközi konferenciát tartanak, amelyen a kazah kutatók legújabb eredményeit teszik közzé – közölte a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnökhelyettese a köztévén.

Máté Áron azt mondta, Kazahsztánban egy évtizeddel ezelőtt feltáró munka kezdődött, amelynek eredményeként a kutatók, részben magyar anyagból, kiadtak egy könyvsorozatot.

Kazah kutatók az egyik táborhelyen magyar temetőre bukkantak

– mondta a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások szervezetének (Szorakész) elnöke, Menczer Erzsébet korábbi fideszes képviselő a köztévében.

A konferencián ismertetni fogják az ott nyugvók névsorát, amellyel az eddig ismert több mint 800 ezer elhurcolt magyar száma még tovább nőhet – vélekedett.

Forrás: 444

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.