Rejtélyes és aggasztó, ami a Balatonban zajlik, soha nem volt rá példa!

Ez már a magyar tenger végét jelentheti?

A szakemberek is csak tippelgetik, mi történt a Balatonnal. Egyelőre ugyanis semmi konkrét elemzés vagy eredmény nincs.

Mindössze annyit lehet tudni, annyi látszik, hogy a baj nagy, és ez könnyen megpecsételheti a magyar tenger jövőbeli sorsát.

Már korábban is merültek fel bizonyos problémák főleg a klímaváltozás és az azzal járó kiszáradása kapcsán, akkor a magyarokvagyunk.com is megírta, hogy rövid időn belül teljesen ki is száradhat a Balaton.

Most egy különös folyamat söpört végig a napokban a tavon.

Augusztus végén drámai mértékű algásodás indult ugyanis meg a Balatonban.

“Egy héttel ezelőtt érte el a tetőpontját, korábban soha nem volt ilyen mértékű algásodás a Balatonban, még a hetvenes-nyolcvanas években sem, amikor az eutrofizáció volt a legfontosabb probléma a Balatonon”

– mondta az InfoRádióban Istvánovics Vera biológus, a BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának munkatársa.

Az okokat boncolgatva azt mondta, “ez egy nagyon bonyolult rendszer, egy okra nem tudunk rábökni”.

Az algásodásnak Istvánovics Vera elmondása szerint “eléggé frenetikus hatásai vannak”.

“A hatalmas algatömeg, amikor elpusztul, rengeteg oxigént von el a vízből, ennek minden, oxigént használó szervezetre igen káros következményei tudnak lenni”

– mondta.

Adott esetben tömeges halpusztulás is elképzelhető, de mint elmondta, még ennél is rosszabb, hogy nincs meg a “miért”.

Ez pedig a jövőre is igen fenyegető árnyékot vet…

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.