Mosollyal az arcán szabadult az olaszliszkai lincselő, leszámolást helyezett kilátásba!

Fenyegető leveleket írt a börtönben, melyet megtaláltak! És ezt az embert engedték ki szabadlábon járni a társadalomba…

Szégyelljék magukat a magyar bír(k)ák…

A fejét a kabátjával próbálta ugyan takarni, a mosolyát így sem tudta leplezni ifjabb H. Dezső, aki az olaszliszkai lincselés kvázi fő felbujtója, vezetője volt.

Mint ismert, ő és társai voltak azok, akik kegyetlenül agyonverték Szögi Lajos tanárembert gyermekei szeme láttára azért, mert elsodort egy váratlanul elé ugró kislányt.

A kislánynak egyébként semmilyen baja nem lett…

Az előzetes letartóztatása idején találtak nála néhány kézzel írt levelet, amit az akkor szabaduló zárkatársával akart kicsempésztetni.

A levelekben azokat az embereket fenyegette meg, akikről úgy gondolta, hogy kihallgatják az ügy­ben, s terhelő vallomást tehetnek rá vagy a családtagjaira.

Azt üzente, szabadulása után leszámol velük. Sosem felejtem el, tele volt helyesírási hibákkal. Úgy fogalmazott: a „hódon”, azaz a Holdon vegyen házat, aki velük szembe mer menni – mesélte a Borsnak dr. Helmeczy László.

Hozzátette: ifjabb H. Dezső volt a legkegyetlenebb lincselő, aki csak fiatal kora miatt úszhatta meg az életfogytot.

Egy ilyen embert most “jó magaviselet” miatt kiengedtek nemrég a magyar társadalomba.

Aki egyszer ölt, az képes bármikor újra megtenni, ebben szerintünk nincsen “elévülés”.

Egyszerűen a vérében van, és nem a származása miatt, hanem amiatt, mert már egyszer megtette.

Szerintetek rendben van ez így?

Igazságos?

Ez az embermaradvány kiszabadult, Szögi Lajos családjának pedig örökre ezzel a tudattal kell élnie.

Ennyi egy emberi élet értéke Magyarországon… néhány év meg egy jó magaviselet után szabadlábra helyezés…

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.