Megúszhatja a börtönt a szekszárdi kislányt meggyilkoló 19 éves fiú! A kényszergyógykezelés után ki is engedhetik!

Ha a fiú a gyilkosság elkövetésekor nem volt beszámítható, akkor az ellene emelt vádak alól felmenthetik… – nyilatkozta a szakértő.

Egy brutális gyilkosság rázta meg az országot nemrég.

Egy 5 éves kislányt ölt meg különös kegyetlenséggel egy 19 éves elmebeteg férfi. Több csapással sújtott le rá egy kalapáccsal az előzetes hírek szerint.

Úgy tűnik, még arra is esély van, hogy K. Dániel, 19 éves gyilkos megúszhatja tettét!

Meglehetősen furcsán viselkedett keddi letartóztatásakor K. Dániel. A fiú grimaszolt, majd nyelvet öltött az újságírókra, úgy tűnt, mint aki nem nagyon tudja, hol van.

Mint arról a már beszámolt, a fiút nemcsak a környezete nem tartotta „százasnak”, hanem részlegesen gyámság alá is helyezték, 24 órás felügyeletet igényelt.

Így a szülők felelőssége is felmerül.

Ha a fiú a gyilkosság elkövetésekor nem volt beszámítható, akkor az ellene emelt vádak alól felmenthetik, és elrendelik a kényszergyógykezelését

– mondta a ripostnak dr. Kamarás Péter ügyvéd.

Ebben az esetben folyamatosan, félévente felülvizsgálják az egészségi állapotát, és akkor hagyhatja el a zárt intézményt, amikor meggyógyult(!!)

Figyelembe véve a cselekmény súlyosságát, amivel gyanúsítják őt, a beszámíthatóság kizárása esetén több év kényszergyógykezelés várhat rá.

A nyomozóhatóságnak azt is részletesen fel kell tárnia, hogy a gyámság alatt álló gyanúsított 24 órás felügyeletet igényelt-e vagy sem.

Ha igen, és ezt megszegték, akkor a szülőket is felelősségre lehet vonni.

A kislány hozzátartozói úgy vélik, annyira azért nem bolond a rokonuk, hogy ne tudta volna, mit csinál.

“Ránk és az újságírókra nyújtotta a nyelvét, és ettől kikeltünk magunkból!Láttuk rajta, hogy egy szemernyi megbánást sem tanúsít, és ez rettenetes volt.”

– mesélték megtörve a szülők.

Hallani sem akarnak arról, hogy a lányuk gyilkosát elmeállapota miatt akár fel is menthetik.

És ti, jóérzésű magyar emberek?

Ti szeretnétek, hogy egy elmebeteg, közveszélyes gyilkost akár néhány év gyógykezelés után egészségesnek nyilvánítva kiengedjenek?!

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.