Megindult a Ferenc pápa által háttérből irányított keresztényüldözés: a kereszt és a jézusi tanok eltörlése zajlik Európából?

Egyre több mecset épül, a templomok pedig pusztulnak, vagy lebontják őket.

A kereszt lassan megtűrt jelkép lesz, miközben Ferenc pápa elfordítja a fejét, amikor a közel-keleti keresztény mészárlásokról hal…

A Vatikán “sötét pápája” megindította a kereszténység elleni végjátékot?

Több millió keresztény élete lehet majd veszélyben Európában

Ma még felfoghatatlannak, sőt, hihetetlennek tűnhet, de afelé mozdult el a társadalom főleg nyugaton, hogy a keresztényi eszméket, a klasszikus értelemben vett jézusi tanítást felszámolják.

A kereszt lassan egy megtűrt jelkép lesz, melyet ahonnan csak lehet, le kell majd venni.

Egyes cégek, vállalatok már így is megették ezt, lásd Aldi vagy a Lidl egyes termékei, ahonnan a klasszikus keresztyén templomról vették le a keresztet hogy az ne zavarja a más vallásúakat.

Volt, ahonnan egy Krisztus szobrot kellett eltávolítani hasonló okokból.

Máshol pedig templomokat rombolnak, buldózereznek földig, miközben hatalmas pénzekből mecsetek épülnek fel. Ha a folyamatok így zajlanak tovább, 10 éven belül több mecset lesz Nyugat-Európában, mint templom.

Ez pedig bizonyára valakik érdeke, és ehhez Ferenc pápa minden bizonnyal asszisztál is…

Ferenc pápa szándékosan félrenéz?

Sokan vádolják azzal a pápát, hogy szándékosan nem vesz tudomást arról, mi zajlik a civilizációnk határain túl a keresztényekkel.

A brit külügyminisztérium által nemrég közzétett jelentés szerint kvázi népirtás az, amin a közel-keleti keresztények keresztülmennek.

A térségben több millió keresztényt űztek el otthonukból, akik menekülésre kényszerültek. Ennek következtében gyakorlatilag épp a kereszténység bölcsőjéből tűnhet el a vallás.

A jelentésben foglalt adatok alapján a kereszténység ma az egyik legüldözöttebb vallás a világon – főként a muszlim többségű országokban, Közel-Keleten és Észak-Afrikában van a legrosszabb soruk a keresztényeknek.

Mi a terve ezzel az egésznek a Vatikánnak?

Az egész egyházat eltérítette Ferenc pápa, akinek nincs dolga Európával, mivel nem itt született, nem viseltetik felelősséggel vagy hazaszeretettel iránta.

Éppen ezért volt tökéletes ember annak idején, hogy a háttérhatalmi elit a pápai székbe “tegye” őt, és aztán megbízza ezzel a sötét végjátékkal, és annak végrehajtásával…

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.