Legalizált bérgyilkosság? Kiverte a biztosítékot világszerte az új abortusz törvény, mégis egyre több helyen bevezetnék

Az isteni törvényekkel és a jézusi tanítással megy szembe, amit a nyugati világban most törvényre emeltek…

Nem igazságtalan, hogy egyesek megszületnek, másokat pedig már az anyaméhben megfosztanak az élettől?

Attól, hogy betöltsék az Istentől kapott feladatukat a földön?

Isten alakítja a gyermeket az anyaméhben…

A törvényt New York államban fogadták el.

Lényegében arról van szó, hogy a már kifejlődött, de még meg nem született akár pár napos gyermeket is el lehet ettől kezdve vetetni.

Eddig ez nem így volt, hanem úgy, hogy csak a 24. hétig lehetett ezt megtenni, bár még az is sokak szerint nem embertől és nem is istentől való dolog, ugyanis egy élet a fogantatásától számítva egy élet.

A törvényt annyira hanyag módon fogalmazták meg, hogy akár úgy is lehet értelmezni:

Ha egy terhes nőt megtámadnak, és a magzat belehal a támadásba, az már nem minősül emberölésnek.

Ez az egész valami hihetetlenül megrázó, mert azt mutatja, hogy a világunk egyre inkább az erkölcstelenség felé száguld.

Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.

Jeremiás könyve 1. fejezet, 5. versszak

Jeremiás prófétánál Isten világossá teszi, hogy jelen van a gyermekek megfoganásánál és már attól a ponttól belehelyez egy ismeretet az emberbe.

Jelen van és részt vesz ezeknek a magzatoknak a formálásában, testrészeik kialakításában.

Ezért is mondja máshol a Biblia, hogy ő a fülek és szemek teremtője.

Aki a fület plántálta, avagy nem hall-é? És aki a szemet formálta, avagy nem lát-é?

94. Zsoltár 9. versszak

Nem véletlenül adta az Isten, illetve Ádám minden nőnek az Éva nevet, ez élethordozót jelent. A nőknek az identitásukban, küldetésükben benne van, hogy életet hordoznak.

A nők nem lázadhatnak fel ezzel az isteni akarattal szemben. Ez áldás, és nem átok.

Az ember nem tudhatja, hogy kit helyezett Isten a méhében. Mi lesz abból a gyermekből, aki megfogant. Jeremiás esetében is már eleve belehelyezte a magzatba azt az isteni küldetést, amit csak felnőtt korában teljesített be.

Nem igazságtalan, hogy egyesek megszületnek, másokat pedig már az anyaméhben megfosztanak az élettől?

Attól, hogy betöltsék az Istentől kapott feladatukat a földön?

Pál apostol is leírta a Galatákhoz írt levelében, hogy már az anyjának a méhében ki lett választva a feladatára.

De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által,

Pál apostol Galatákhoz írt levele 1. fejezet 15. versszak

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.