Látványos kincseket találtak egy nemrég feltárt Pálos kolostorban! Mit rejtegettek még a Pálos-rend tagjai?

A szentléleki pálos kolostor feltárásán már egy ideje dolgoztak, és olyan régészetileg fontos kincsek kerültek elő, amik a maguk nemében teljesen egyedülállók.

A Szentlélek tiszteletére szentelt kolostorról kapta a terület a ma használatos Bükkszentlélek nevet.

Egy kanonokból lett remete alapította eredetileg a Pálos-rendet, melyről rengeteg legenda kering.

Egyesek szerint részt vettek a templomos kincsek elrejtésében, és egy ideig a Pilisben bújtatták azokat.

Mások szerint a Pilis vidékén hatalmas rejtett földalatti alagutakban közlekedtek, melyben egy ősi tudást halmoztak fel.

A szentté avatott Özséb volt az tehát, akitől elindult az egész.

Miután a remete életmódra adta a fejét, egyik éjszaka imádkozás közben látomása támadt a kereszt előtt.

Sok kis lángocskát látott szerte szét, melyek lassan összegyűltek, és fénynyalábbá váltak.

Özséb megértette az üzenetet, miszerint a lángok a szerteszét élő remeték voltak, és közösségbe kellett tömörítenie őket.

Nagyon érdekes leletek és kincsek kerültek már elő a Pálosoktól.

Agyagedények, szent ereklyék, érmék, és több száz éves iratok.

300 éven át rejtve maradt egy épületszárny, itt találták a legérdekesebb dolgokat, melyek a Pálosokhoz köthetők.

A Pálosokról ma úgy tartják, hogy nem csak a magyarság, hanem a krisztusi tanítás, a tudás egyfajta őrzői.

A világ népei tanulhatnának tőlük, és ők voltak azok a szent és tiszta lelkű “őrzők”, akik a Pilis mint szakrális központ kapuit őrizték.

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.