Küszöbön az újabb magyar Nobel-díj: a világegyetem keletkezésének kulcsát fejethették meg magyar tudósok!

Megfejthették a kozmosz titkát, pontosabban a világunk keletkezésének miértjét.

A magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének ugyanis egy eddig csak feltételezett részecskét sikerült megmérnie.

Ez pedig elvezethet a sötét erőhöz, az úgynevezett ötödik természeti kölcsönhatáshoz.

A tudományos és szakmai körökben már most azt beszélik, hogy a felfedezés akár Nobel-díjat is érhet.

A magyaroknak köszönhetően ugyanis a kozmosz legnagyobb kérdéseire kaphatunk választ.

Az úgynevezett x17-es részecske és a hozzá kapcsolódó anomália már 2016-ban is felmerült, ám csak mostanra, egy újabb “körrel” sikerült megerősíteni az akkori anomália gyanúját.

Krasznahorkay Attila az Atomki debreceni laboratóriumában kutatótársaival együtt fedezte fel az élet eredetét is megválaszoló erőt, ez ugyanis sok tudományos feltételezés szerint nagyban összefüg a kozmosz kelektezésével.

Egyúttal magyarázatot adhat más eddig ismeretlen jelenségekre a világűrben.

Ha sikerül reprodukálniuk az eredményüket, akkor az nem is kérdés, hogy Nobel-díjat jelent majd Jonathan Feng, a Kaliforniai Egyetem fizikusa szerint, aki a CNN cikkében fejtette ki elismerését.

A fizika jelenleg elfogadott modellje szerint négy alapvető kölcsönhatás – a gravitáció, az elektromágnesesség, az erős és a gyenge kölcsönhatás – irányítja világunkat. Az elmúlt évtizededben ugyanakkor egyre több szó esett fizikuskörökben egy lehetséges ötödik kölcsönhatásról is, mert a részecskefizika standard modellje egyszerűen nem ad magyarázatot a feltételezések szerint az univerzum 80 százalékát kitevő sötét anyag létezésére.

Könnyen lehet tehát, hogy a sötét anyag megfejtésének küszöbén vagyunk, és végleges választ kaphatunk a mindenség létezésére.

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.