Kirobbant a Közel-Keleti káosz: leállt az ISIS elleni háború, 3,6 millió menekült rohanhatja le Európát

Lehet, hogy újra hatalmas menekültáradat indulhat el Európa felé.

Emberek tömege fog érkezni, és újra a kerítéseket, falakat döngetni, hogy valahogyan bejussanak a fejlett jóléti országokba, akár Magyarországra is.

Erdogan török elnök ugyanis közel 3,6 millió menekülttel fenyegette meg Európát.

Mindeközben mintha valami óramű pontossággal felállított káosz gépezet lépett volna működésbe, a Közel-Keleten leállt az Iszlám Állam elleni háború.

Ennek pedig rövid időn belül beláthatatlan következényei lehetnek.

Az összes ISIS elleni műveletet leállították ugyanis.

A jelenleg a kurd felügyelet alatt tartott, mintegy 12 ezerre tehető dzsihadista őrizete is kétségessé vált.

Amikor azonban a dzsihadista foglyok jelentette terhek miatt korábban is berzenkedő Donald Trump kedden arról kérdezték, mit gondol a háború jelentette kockázatról, az amerikai elnök annyit bírt mondani:

“Úgyis Európába mennek, ott van a hazájuk.”

A Közel-Keleten kirobbantott kéosz mögött sokan az amerikai szálakhoz kötődő kazár maffiát sejtik.

Nem véletlen, ugyanis a NATO egyik oszlopos tagja intézett támadás egy NATO Szíriában érdekelt nyugati tagjainak szövetségesei ellen.

Erre Recep Tayyip Erdoğan szokásához híven az EU-val kötött menekültvisszatartó megállapodás felmondásával fenyegetett, ha megszállásnak minősítik a török megszállást. A török elnök az MTI szerint úgy fogalmazott:

“Ankarának könnyű a dolga, csak megnyitja a kapukat.”

És máris 3,6 millió szíriai menekült indul meg Európába.

A Közel-Kelet állandó háborúban tartása egyértelműen az USA és a mögötte álló kazár maffia érdeke.

Így tudják még hosszú időkre elérni azt, hogy a régió ne induljon fejlődésnek, ne jelentsen konkurenciát, és továbbra is ki lehessen zsákmányolni, ezáltal konzerválva az eddig uralkodó világrendet.

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.