Kaláris tánccsoport: Dél-Ausztrália egyetlen működő magyar néptánc csoportja

Büszkék lehetünk rájuk, hogy több ezer kilométerre a hazától a magyarságot és annak hagyományait képviselik, és SOHA NEM FELEDIK azt, honnan jöttek!

A Kaláris tánccsoport Dél-Ausztrália egyetlen működő magyar néptánc csoportja, mindössze négy éve alakult.

Célja, hogy a magyar táncos hagyományokat továbbadja a dél-ausztrál diaszpórában élő magyar gyermekeknek, felnőtteknek és velük együtt származásra való tekintet nélkül bárkinek, aki szeretne bekapcsolódni a tánccsoport életébe.

Az együttes több korosztályt is foglalkoztat. Kaláris önkéntesként néptáncórákat ad az Adelaidei Magyar Iskola részére is. Jelenleg két gyermek és egy felnőtt csoportja van.

A kisebbeknek főleg népi játékokat tanít, tíz éves kortól pedig már könnyebb táncokkal is megismerteti a gyerekeket.

Rendszeres, kézműves foglalkozásokkal egybekötött táncházakat szervez a gyermekek részére.

A felnőtt csoport az utóbbi négy évben főleg erdélyi, felvidéki és magyarországi táncokat tanult és vitt szinpadra.

A tánccsoport számos fellépése igazolja, hogy igen nagy az igény helyi magyar szervezetek részéről arra, hogy rendezvényeiken néptáncos hagyományok is helyet kapjanak.

A helyi magyar egyesületeken és klubokon kívül az ausztrál közönség is rendszeresen meghívja Kalárist egy-egy fesztiválra, fellépésre.

Az idén 2014-ben a tánccsoport 37 fellépésen és táncos programon vett részt.

Kaláris próbák (csak iskolai időszakban):

Kiscsoport: (9 éves korig) szombatonként ½ 2-től ¼ 3-ig

Nagycsoport: (10 éves kortól) szombatonként ½ 3-tól ¼ 4-ig

Felnőtt próbák: (12 éves kortól) szombatonként reggel 11-től du 1-ig és szerdánként ½ 8-tól ½ 10-ig.

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.