Juncker kitálalt Orbán Viktorról: elképesztő dolgokat mondott, mi zajlik a színfalak mögött

Juncker kitálalt Orbán Viktorról: elképesztő dolgokat mondott, mi zajlik a színfalak mögött…

Az Euronews-nak adott exkluzív interjújában Juncker azt mondta, a magyar politikus karrierje kezdetén még hősnek tartotta Orbánt, ma viszont úgy gondolja, hogy száz akarja zilálni Európát.

A pártatlanság mellett halkan megjegyeznénk, hogy azt persze ő maga elfelejti, hogy ő és Merkel pedig valójában még Orbán helyett is szétverték az európai Uniót, jóval azelőtt, hogy ezt a magyar miniszterelnök megtehette volna…

Már eleve azzal, hogy brutális mennyiségű menekülttel árasztották el az EU-t…

Juncker alaposan kitálalt, és elmondta, mi is zajlott a színfalak mögött.

Ezek között több megdöbbentő dolog is van, ami kiderült.

Azt is állította, valójában jó a személyes kapcsolata Orbánnal, a nézetkülönbségek ellenére.

“Emiatt időről időre viccelődni is tudunk. Felnéztem Orbán Viktorra a nyolcvanak évek végén, hiszen szembeszállt a szovjet megszállással.

Egy hős volt Magyarországon. Mindig nagyon tiszteltem őt.

De aztán egy útkereszteződésben ő másfelé fordult. Kevésbé európaivá vált, és agresszív lett a bizottság irányába.

Annak ellenére is, hogy a bizottság sokat tett Magyarországért, amit privát körben, magánbeszélgetéseken Orbán is elismer.

De nyilvánosan nem.”

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.