Hatalmas botrány az egyházban: a Vatikánban sorra dőlnek a dominók, zaklatási ügyekre, molesztálásokra derül fény!

Az elmúlt években számtalan alkalommal tárult fele gy rendkívüli és bizarr világ az egyházon belül.

Hatalmas botrányok rengetik a Vatikán falait világszerte, különösen az elmúlt néhány évben.

Sokak szerit ez pedig egy az egyben olyan, mintha az egyház egyfajta szellemi hanyatláson esne át.

Olyan, mintha II. János Pál pápa óta “eltört” volna valami az egyházon belül, mintha meghanyatlott volna a szellemiség, és letértek volna a kijelölt útról.

Mások viszont azt mondják, hogy a most napvilágra kerülő bűncselekmények és borzalmas tettek már jóval azelőttig vezetnek vissza…

Egy biztos:

Mára nem csak a német, az olasz, de az amerikai egyházakat is utolérte a gyermekmolesztálási és zaklatási ügyek hulláma.

Ledőltek az első dominók, melyek egy óriási láncolatot indíthatnak majd el… és már el is indítottak!

Az egyház vezetésén belül óriási a káosz, nem nagyon tudják, hogyan kommunikálják.

Annál is inkább, mert szinte bizonyos, hogy felsőbb körökből is tudhattak ezekről a visszaélésekről. Az USA-ban csak Illionis államban 500 esetre derült fény, mely során gyermekeket molesztáltak a papok.

Korábban pedig egy eset kapcsán, melyben nyomozás is indult, kiderült, hogy az együttlétekre egy adott jelnyelvvel utasították a papok a süket gyermekeket… hogy ez mennyire gusztustalan ér erkölcstelen!

500-nál is több olyan eset volt, amelyeket elégtelenül vizsgáltak ki, vagy egyáltalán nem is indult semmilyen belső vizsgálat sem.

“Azzal, hogy úgy döntöttek, hogy nem vizsgálják ki alaposan az ügyeket, a katolikus egyház elmulasztotta teljesíteni erkölcsi kötelességét, hogy a közvélemény, a hívek és az áldozatok számára teljes és pontos képet adjon a papok által elkövetett visszaélésekről”

– szögezte le az ügyész, hozzátéve: az előzetes vizsgálat során is bizonyossá vált, hogy a katolikus egyház nem képes megfelelően kezelni az ilyen ügyeket.

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.