Figyelem, most segíthetsz, fűtésre és a gyerekek gyógyszereire gyűjtenek!

Akár pár ezer forint is nagy segítség lehet. Valakinek ezzel az egész napját szebbé teheted. Mutatjuk, hogyan tudsz segíteni!

Az Igazgyöngy Alapítvány – Berettyóújfalu Facebook-oldalán kért segítséget.

Mint írták, most az egyik legnagyobb ellenségük a tél, és a leszakadó térségekben élő támogatott családoknak a fűtési problémáin kell elsősorban segíteni.

“Talán meg sem lehet mondani, hány házban okoz életveszélyes állapotot az elhúzódó tél, a hirtelen jött lehűlés, illetve a kályhák és kályhacsövek rossz állapota. Ilyenkor túl sok beteg, megfázott gyereket látunk, és tudjuk:

A többség valószínűleg ma is az éppen csak átfűtött szobába tér majd haza, hétvégén pedig a szüleinek segít tűzifát vagy bármi éghetőt szerezni, hogy a szobát minimálisan be tudják fűteni.”

Az alapítvány brikettet tud eljuttatni a családokhoz, ami jól szállítható, és könnyen szétosztható. Igyekeznek az új kályhák és hozzá való csövek beszerzésében is segíteni. Korábbi rutin, hogy a karácsonyra kapott adományok egy részét a tüzelési támogatásra fordítják, ami most a nagyobb hideg miatt hamarabb elfogy, mint azt tervezték.

A brikett előállítására nemrég létrehoztak egy brikettgyárat, de ez most még kevés, mert alapanyagot csak jövő nyáron tudnak beszerezni.

Most még gyakorolnak, termelnek, de csak pár családnak eleget tudnak készíteni.

De ugyan olyan fontos a fűtési rendszer korszerűsítése is, a kémények felújítása, és új kályhák építése, amely két helyiséget is képes fűteni, vagy olyan, amin főzni is lehet.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

3000 Ft támogatásból vásárolható 45 kg brikett, ami egy család fűtési szükségleteit kb. 2 napig biztosítja.

10.000 Ft-ból le tudják cserélni egy családnál a kályhacsöveket.

50.000 Ft támogatásból egy jobb hatásfokú kályhát tudnak vásárolni.

100.000 Ft adományból elkezdődhet egy háztartás kéményének felújítása.

200.000 Ft-ból egy hosszú távú megoldást jelentő tömegkályhát tudnak építtetni.

“Az Alapítvány pár nappal a segítség kérő posztja után ezt írta:

“Segítsetek, hogy segíthessünk. Hideg van… és rengeteg az influenzás gyerek. Januárban mindig a legtöbb a gyógyszer kiváltásunk…de most rekordot fog dönteni. A meleg pedig a gyógyuláshoz nélkülözhetetlen!”

Ha szívesen kapcsolódnátok be a munkákba, adományaitokat az alábbi, OTP Bank számlaszámra várják:

Igazgyöngy Alapítvány

11738046-20048343

Közlemény: otthon melege krízisalap

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.