Egyre több lehet az ilyen játszótér Berlinben és Európa-szerte: tényleg itt a keresztény kultúra vége?

A német önfeladás és Európa végzete benne van ebben, mint cseppben a tenger! BEZZEG ha kereszttel rendelkező jelképes lenne, már menne a balhé, hogy sérthet más vallásokat…

Európában terjedőben van valamik, ami olyan, mint valami vírus. A túlzott szolidaritással egybekötött kettős mérce a kereszténység kultúrájával szemben.

A lenti képen egy Berlinben frissen épült muszlim játszótér látható.

Jól nézzétek meg, vegyétek alaposan szemügyre! Miközben a Lidl és egyéb nagyvállalatok a keresztet mint jelképet eltüntetik a termékeikről, hogy befogadóbbakká váljanak az Európába özönlő bevándorlók szemében, addig olyan játszótereket nyitnak, melyeken ott virítanak az iszlám szimbólumok.

A nagy Németországban minden bizonnyal hatalmas felelősséget és bűntudatot éreznek még ma is az egykori náci népirtás miatt.

Bizonyos értelemben ha azt vesszük, Hitler tette tönkre teljesen ezt az országot, mely azóta egyfajta identitás zavarral küzd, és mindig is próbált túlkompenzálni az ilyen és ehhez hasonló kérdésekben.

A Die Welt írta meg, hogy a játszótéren több iszlamista szimbólum is található. Az egyik mászóka egy mecsetre hasonlít, a tetején egy félhold is helyet foglal, a fából készült figurák fejére pedig turbánt raktak.

Ha ugyanezt egy keresztény jelképpel tennék meg, egy kifejezetten keresztényeknek szánt játszótérrel, akkor most minden liberális és a média is toporzékolna, és a keresztek eltüntetését követelné.

Mostmár tehát ott tartunk, hogyha a mi kedves keleti vendégeink szemét szúrja valami, azt el kell távolítani.

Értitek? Mi igazodunk hozzájuk, akik több ezer éve élnek generációról generációra Európában, azokkal szemben, akik idejöttek “”jólélni” rabolni és fosztogatni.

Ez a színes, multikulti jövője…

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.