Egymást hibáztatják az életben maradt testvérek a MOM tűztragédia kapcsán: “Valami itt nem kerek…”

Igazi borzalom rázta meg az egész országot a MOM Sportközpontnál, amikor is egy fabódéban keletkező tűzben életét vesztette a 8 éves Zselyke.

A család azóta alig alszik, képtelenek felfogni, ami történt.

Azóta nemhogy megoldódnának a kérdések, egyre inkább sokasodnak.

Sőt, egyre furcsább kérdések és nyilvánvaló ellentmondások merülnek fel az anyukával és a 11 éves Dominikkal kapcsolatban, akiről nagyon valószínűsíthető, hogy piromániás is volt, mivel korábban is nincstelenné tette teljesen az egész családot, mivel leégette a családi házukat, szintén “tüzeskedéssel”.

Az asszony először azt mondta, csak elszaladt a boltba, addig hagyta őket magukra, később bevallotta, hogy a közelben dolgozott, és addig leengedte őket a játszótérre.

Az is sokak szerint furcsa, hogy valaki olyat nyilatkozzon anyukaként, hogy nem volt még ideje gyászolni…

“Nem nagyon van időm erre, mert nekem a másik két gyerekre is gondolnom kell, s ha én összetörök, akkor velük mi lesz?”

A nő elmondása szerint a fiúk borzalmas állapotban vannak: saját magukat és egymást hibáztatják a történtekért.

Érdekes az a momentum is, hogy mit keresett a fabódéban a két gyerek. Lakat ugyanis volt rajta, állítólag zárva is volt, noha a piromániás 11 éves fiú azt állítja, hogy nyitva volt.

Azonban ha nyitva is volt, még mindig nagy kérdés, hogy miért mentek be egy elzárt területre?

Ez akárhogy is nézzük, a szülő felelőssége, aki szemmel láthatóan teljen zavarodott, és rendre ellentmondanak az egymás után tett nyilatkozatai.

Itt valami nem kerek – sokan állítják.

Hogy mi, azt még senki sem tudja.

“Mindannyian voltunk gyerekek, mindannyian csináltuk csínyeket…” – mesélte a nő az RTL híradónak adott interjújában.

Ahogy az elmúlt hírek kommentjeiből olvastuk, sokaknak, és így nekünk is az a véleményünk, hogy a hölgynek az elméje nem tiszta, látszik rajta, össze, vissza beszél.

TÉNYEK az anyukával kapcsolatban, aminek bárki utána nézhet:

Pontosan tudta, hogy a fia, már 8 évesen is gyújtatott, de nem tett ellene semmit. Ekkor családi házukat égette le.

Most azt állítja, hogy Dominik húga volt a gyújtogató, holott a kislány félt a tűztől, és nem is ő égette porig otthonukat korábban, és ő már nem tudja megvédeni magát, elmesélni a történeteket, és azt, hogy volt.

Most vagy az van, hogy több gyújtogató pirománia gyerek is van a családban – ez esetben azonnal elmeorvosi vizsgálatnak és kezelésnek kellene alávetni őket és megvizsgálni a többi családtagot – vagy az anya nyilvánvalóan próbál elfedni valamit.

A két gyereknek már nem lenne szabad otthon lenni.

De ez persze csak VÉLEMÉNY.

Hogy mi az igazság, azt majd talán a hatóságok végre kiderítik.

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.