Az első generációs pálosok közé szivárogtak be a Jézusi vérvonalról és a kincsekről tudó templomosok

A Pálos rend az egyik legtitokzatosabb, legtöbb misztikummal körülvett vallási rend Magyarországon.

Egyrészt azért, mert hosszú múltra tekintenek vissza, másfelől azért, mert alapjaiban véve határozták meg többek között a Pilist és a hozzá fűződő legendákat.

A Pilis ugyanis sok történész szerint egy szakrális beavatási helyszín volt.

A nagy magyar uralkodókat itt avatták be,itt nyertek betekintést a pálos rend tagjaival együtt “valamibe”, egy végső titokba, legalábbis ez jellemzi leginkább azt, hogy mennyire nagyon misztikus volt az ő világuk.

Az első generációs pálosokról kevesen tudják, de rengetegen voltak olyanok, akik a templomosok közül valók voltak.

A templomos rend tagjait üldöztetettek voltak akkorra, mire a Pálos rend megalakult.

Érthető módon a védelmet nyújtó Magyarországon próbáltak egyes tagok menedékre lelni az egyházi üldöztetés elől.

Így szivárogtak be templomosok is a Pálos rend tagjai közé.

Köztük pedig egyes feltételezések szerint lehetett olyan, aki tudott még a jézusi vérvonalról, melyet állítólag védelmeztek, és a templomosok által összehordott kincsek hollétéről is.

Állítólag ugyanis Krisztus nem halt meg a kereszten, vagy ha meghalt, akkor kedvese, Mária Magdolna már terhes volt a keresztre feszítéskor.

Sára nevű gyermeket szült, miután Franciaországba menekült.

Ebben – a menekülésben – a templomosok voltak a segítségére.

Évszázadokkal később a templomosok által gyűjtött, részben Jézushoz és a vérvonalhoz köthető kegytárgyak vándorlása, nyugatra való telepítése indult meg.

Ebben részt vehettek a Pálos rend tagjai is egyes információk szerint.

Ha így volt, akkor egy rövid időn át a templomos kincsek egy része a Pilis gyomrába vájt alagútrendszerben lehettek elrejtve.

Persze a mainstream régészet és történelem ezt nem ismeri el, erre csak apró utalások vannak, és feltételezések.

De éppen ettől annyira titokzatos, és misztikusan mesés a Pilis és múltja.

Mert a  pálos rend történelme annyira gazdag és izgalmas, hogy sok történész szerint nem lehetetlen, amint fentebb felvázoltunk…

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.