Az Argo filmek sztárjának elképesztően gyönyörű titkos versei voltak: temetése után talált rá az özvegye!

Libabőrös lettem, amikor Lukács verseit a számítógépen megtaláltam hónapokkal a temetése után.

A betegsége alatt nem említette nekem, hogy szeretné kiadni őket, de biztos vagyok benne, hogy ez a titkos vágya volt.

Csokorba, illetve mappába szedve maradtak fenn, és szeretnék mindent megtenni azért, hogy posztumusz megjelenjenek

– mondta a Blikknek az özvegy, aki a költemények többségét ismerte.

– Akkor valahogy máshogy értelmeztem őket.

Utólag tűnt fel, hogy magáról írt, amikor az elmúlás megihlette, pedig még a végzetes diagnózis előtt vetette őket papírra. Mintha megérezte volna, hogy idő előtt kell mennie.

Megszakad a szívem, de kevesen tudják, hogy verseket is írt, ezért is szeretném, ha megismerhetővé válnának

– fűzte hozzá a táncművész-színésznő, aki előbb Bicskey színészmesterségről írt könyvét szeretné gondozni, az elhunyt művésznek ugyanis ez volt az utolsó kérése.

Az asszony elárulta, a mai napig nem vitte ki közös gyermeküket a temetőbe, megvárja, amíg idősebb lesz.

“Ma már Lukács néz rám Mira szeméből. Hihetetlen, mennyire hasonít az apjára!” – mondta az özvegy.

Álljon hát itt egyik megható verse ennek a legendának!

Hasítsd ketté a Földet

Hasítsd ketté a Földet,

Harapd ki izzó magvát

S dobd a semmi űrbe!

Szíved hajítsd utána,

Hogy fagyott kődarabként

Eltévedt szellemek szívébe

Csapódjon, s felolvadva

Őket életre keltse!

Dobogtasd meg a csillagokat!

(Bicskey Lukács)

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.