Amerika-Kína háború jöhet: Washington lépései nem maradhatnak következmények nélkül

Közeleg egy mindent elsöprő háború?

Könnyen lehet, hogy a Kína és az Amerika közötti gazdasági konfliktus átcsaphat fizikai síkra is.

Az egész világon egyre nagyobb a feszültség az egyes szuperhatalmak között, ez azonban egyelőre inkább gazdasági és politikai síkon zajlott.

Mostanáig… ez azonban nem sokáig tartható.

Kína nem akar kereskedelmi háborút az Egyesült Államokkal, ugyanakkor nem is riad vissza tőle – szögezi le a nemrég közzétett hivatalos állásfoglalásában a kínai kormány.

Az Egyesült Államok által 2018 márciusától egyoldalúan kezdeményezett gazdasági és kereskedelmi összetűzésre válaszul Kína kénytelen volt szigorú intézkedéseket hozni, hogy megvédje országa és népe érdekeit.

A hivatalos kínai állásfoglalást tartalmazó fehér könyvet Vang Suo-ven kínai kereskedelmi miniszterhelyettes és Kuo Vej-min, a kínai Államtanács információs osztályának miniszterhelyettese ismertette vasárnap megtartott pekingi sajtótájékoztatóján.

Kína a világ ritkaföldfémeinek 85 százalékát biztosítja, és a közelmúltban tett kijelentések alapján úgy tűnik, hogy ezeket az elsősorban elektronikai és katonai eszközök gyártásához szükséges alapanyagokat használhatja fel az Egyesült Államok szankciói elleni következő válaszlépésként.

Nemrég már életbe léptek arra a több ezer amerikai importcikkre kivetett pótvámok, melyeket a kínai kormányzat május 13-án jelentett be az amerikai pótvámokra való válaszlépésként.

Kína nem fogja ezeket a dolgokat annyiban hagyni, akárcsak Amerika.

Ez pedig egyre mélyülő konfliktusokat fog eredményezni. Ami előbb vagy utóbb, de csúnya háborúskodással fog végződni.

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.