A világ első koncentrációs táborai az angolokhoz kötődnek: erről nem beszél a média!

Dél-afrikai búrok tízezrei haltak meg… a nyugati “civilizáció” eltitkolt holokausztja. Erre bezzeg nem büszkék!

Bár a fejlett nyugat szeret a keleti barbársággal és civilizálatlansággal példálózni, az angoloknak vagy az amerikaiaknak egyáltalán nem kell messzire menniük az ügyben, hogy milyen is egy állami szintre emelt népirtás.

Az amerikaiak például azt “felejtik el” hangoztatni a mainstream médiában, hogy kvázi az indián őslakosok kiirtásával vetették meg véglegesen a lábukat a kontinensen.

Az angolok pedig a világ első koncentrációs táborait hozták létre. Bizony.

Még jóval a nácik és Hitler előtt!

1902. május 31-én kötötték meg a második búr háborút lezáró vereenigingi egyezményt.

A terepadottságokat és korszerű lőfegyvereiket jól kihasználó búrok közel három éven keresztül álltak ellent az ötszörös túlerőben lévő brit haderővel szemben.

Itt indult minden. Itt indultak meg a búrokat érő borzalmak.

Több tízezren haltak meg, mindezt angol felügyelet alatt… kvázi egy népirtásként.

Fokföld 1806-ban, a napóleoni háborúk során brit fennhatóság alá került, és a búrok hamar szembekerültek az új uralommal is, és a “Nagy Trek” (kivándorlás) során – 1835 és 1843 között – 12 ezer búr hagyta el a gyarmatot és szóródott szét a távolabbi területeken.

A britek és a búrok szörnyű csatákat vívtak egymással a múltban, eleinte gyakori búr győzelemmel, mivel ez utóbbiak kihasználták a helyismereti adottságaikat.

A háború azonban, amely eddig főként szabályszerű hadműveletekből állt, nem ért véget.

Az angolok szögesdrót kerítésekkel, majd a felperzselt föld taktikájával indítottak bosszúhadjáratot.

Táborokba zárta a falusi búr lakosságot, főleg nőket és gyermekeket, akik közül több mint húszezren haltak meg az elemi higiénia hiánya miatt. Mindez nagy nemzetközi felháborodást keltett.

Kitchener brutális módszerei lassan megtörték a búrokat, akik már 1901 márciusában békéért folyamodtak.

Végül, az 1902 májusában kötött vereenigingi békében elismerték vereségüket és függetlenségük elvesztését.

A búr államok brit gyarmatok lettek, de önkormányzatuk megmaradt.

Az egyik legnagyobb népirtás volt a történelemben, amit méltatlanul keveset említenek.

Talán azért, mert igencsak rossz fényt, mondhatni nagy árnyékot vet a nyugatra, mely szeret a hősiesség képében tetszelegni!

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.