A magyar föld kiárusítása és a magyar mezőgazdaság felszámolása: az elmúlt 30 év borzalmas mérlege!

Földrablás zajlik! Erről bezzeg nem beszél a média és a tévék!

A rendszerváltás óta folyamatosan azon mesterkednek bizonyos idegen erők, melyeknek előretolt helyőrei a hazánkban is jelen vannak, hogy elvegyék a magyaroktól a magyar földet.

A palesztinoknak, úgy tűnik, sajnos már késő, mi, magyarok még megvédhetjük a földünket, ha nem akarunk rabszolgasorban élni.

Egyre kevésbé van a mindenkori magyar kormányok kezében a föld, pedig egy ország föld nélkül nem létezhet.

Ahogyan a külföldi érdekeltségek megveszik alólunk a talajt, úgy lesz egyre kevesebb a haza, fizikai és kulturális, mind szellemi értelemben véve is!

Korábban az egykori fideszes, maga Ángyán József is elmondta, hogy ma állami segédlettel zajlik a földrablás.

A közjót ugyanis gyakorlatilag legyőzték már rég a magánérdekek.

De nem csak a jelenlegi kormány ebben a bűnös tevőlegesen, hanem az ezt megelőző összes kormányzat a rendszerváltást követően.

Ahogyan a bankok a gazdaságunkat teszik tönkre a multikkal együtt, és a magyar családok otthonait játsszák a bankárok kezére, úgy a földes-oligarchák földrabló politikát folytatnak a színfalak mögött.

Módszeresen lehetetlenítették el az elmúlt 30 évben a mezőgazdaságot, az őstermelőket, akik inkább eladják a földjeiket más megélhetés után nézve, elmenekülve…

Több százezer hektárnyi állami tulajdonban lévő földet játszottak már át magántulajdonba, ezeknek pedig egy része tovább vándorolt külföldi magánkezekbe.

Ez pedig egy nemzeti tragédia, egy újabb Trianon…

Azt pedig még egyszer nem hagyhatjuk…

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.