A lovaglás kezdete és az első lovas népek: a teljes igazság magyarságunkról

A lovaglás, az első lovas népek háttér-története. A magyarság morzsáinak elhintése a történelem egykori útvesztőin.

A lovaglást feltaláló, fokozatosan kifejlesztő, a lovas fegyvernemet megteremtő és saját társadalmát ilyenné szervező Káspi-nép gyakorlatilag az ókori világ urává válik több mint két évezredre.

A katonai értelemben megszervezett lovas-társadalom a maga helyhez nem kötött mozgékonyságában új és “modern” elem a “vízi” civilizációjú ókorban, olyan jelentőségű korszakformáló folyamat a megelőzővel, az addigi princípiumokkal és formákkal szemben, hogy egy revideált modern történettudománynak az “ókort” előbb-utóbb “gyalogkorra” és “lovaskorra” kell osztania.

A lovaglás és a lovas fegyvernem megszületésének döntő hatása ugyanis nemcsak közvetlen és nemcsak az ókorra érvényesül.

Ázsia benépesülése azzal a népelemmel és azzal az életformával, amit később “turáninak” fog jelölni a világ, a ló megjelenésével indul meg. Ez a népelem teremti meg a juh- és kecskenyájak társadalmaival szemben a gulyák és ménesek társadalmait is, ez a népelem fogja két évezreddel később kiváltani azt az Európa formáló folyamatot, amit “népvándorlásnak” nevezünk.

A mongol őslakosságú Ázsia nyugati és középső térségeinek “turáni” feltöltése a Káspi rezervoárból indul el éppúgy, mint ahogy a Káspi-mediterráneum lovas rezervoárja határozza meg és formálja ki az u.n. ókor utolsó két évezredének elő-ázsiai történetét is, és a Kínai Birodalom sorsát éppúgy ez irányítja, mint ahogy ez pecsételi majd meg egy évezredes folyamat végén a Római Birodalom sorsát is.

Szinte csodálatos, hogy a lovaglás s a lovas fegyvernem megszületésének és kifejlődésének elképesztő történelmi fontosságát a történettudomány még mindig nem vette észre, sőt, a föld belső térségeit meghódító és a folyópartok bilincsét összetörő lovas ember nagy történelmi teljesítményének tiszteletteljes méltánylása helyett még mindig “ázsiai” hordákról, “nomád barbarizmusról”, “turáni alacsonyrendűségről” beszél és ír.

Az első írásos értesítések – amennyiben az ékírásos adatok literálása és fonetikai rekonstruálása valóban helyes – “kasszu” néven emlegetik őket a 2. évezred első századaitól kezdve.

Az utolsó szumir hatalmi góc megdöntésével az élre került akkád-sémi városban, Bábelben, Hamurápi korában vezették be a lóhasználat és a harckocsik új, modern találmányát és Hamurápi győzelme Larsza elaggott uralkodója felett, nem kis mértékben éppen ennek volt köszönhető.

A lovakat Bábel a “kasszuktól” importálta azokkal a szakemberekkel együtt, akik a lovakkal és harckocsikkal bánni tudtak. Hamurápi és utódai feliratokban dicsekszenek lovaik és harckocsijaik számával – és ezek a számok, bizony szerény, háromjegyű számok, amelyek, mint Elő-Ázsia akkori “nagyhatalmának” vagyoni és hatalmi fokmérője, beszédesen mutatják a lovaknak és harckocsiknak roppant értékét, de mutatják azt is, hogy milyen kiváltságos lehetett a helyzete a drága és nagyfontosságú új intézmény “specialistáinak”.

Ezt nemcsak az új fegyvernem kiváltságos és csak a leggazdagabbakra és legfelsőbb rétegekre korlátozódó helyzete valószínűsíti, hanem az is, hogy Hamurápi dinasztiájának bukása után a kasszuk kezébe kerül a Bábel feletti uralom és Elő-Ázsia nagy része feletti szupremácia közel hat évszázadon keresztül.

Birodalmukat, amelyet ma általában Babiloniának nevez a tudomány, a kasszuk “Kur-teniz”-nek, “Teniz országának” nevezték.

A kasszu birodalommal szomszédos “Mitanni”-nak is van lovassága, Kr. e. a 12. szd.-ban a Van- tótól keletre, az Urami-tó vidékén is alakul egy a forrásokban “Uzzi”-nak, más helyen “Hayasha” nak, ismét más helyen “Kum-uzz”-nak literált úz katonaállam, sőt a hettiták kisázsiai birodalmába is kerül Mitanni bukása után egy ilyen úz lovas-kötelék, de még az “asszír” katonatársadalom különböző kötelékei is leszakadnak és elvándorolnak másüvé olyan uralmi periódusokban, amely ezeknek a kötelékeknek nem tetszik.

Az assza-úz nép úgyszólván mindenfelé szétszóródik Elő-Ázsia területén. Egy törzscsoportjuk Kisázsiába kerül, ezek lesznek az általunk jól ismert “oz-man” néven a későbbi törökök ősei. Ptolomeus egykori térképén a “Fekete-tenger” déli partvidékén és a Kubán-térben vannak “as” néven feltüntetve.

Más maradványaik a Kaukázus régióban élnek a mai napig is “osszet”, meg “ghúz” néven.

Mikor a rómaiaknak három évszázados konok háborúskodás után a Kr. u. 3. szd.-ban végre sikerül az avar birodalmat tönkretenni, az úzok zöme a Káspi-tenger túloldalára húzódik át.

Innen a kök-türk invázió északabbra szorítja őket, a 6. szd.-ban Kr. u. már a Jajk-folyó mögött elterülő térben vannak. Innen egyik részük “kazár” “Khasar”, “chossar” néven 670-680 között a Volga-Don-Kaukázus háromszögbe nyomul, ahol az onogur birodalmat veszik birtokukba, másik részük kétszáz évvel később úz és besenyő néven nyomul a Don- Dnyeper térbe; nem kis részben ezek szorítják őseinket előbb Etelközbe, majd a Kárpát-medencébe.

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.