A kereskedelmi háború miatt mínuszban zártak a tőzsdék: a csatározás döntheti romba a jelenlegi világrendet?

Egy újabb válság generálásán mesterkednek a világ uzsorahiénái?

Valami történhet a világgazdaságban.

Pánik van a piacon, és egyre inkább vészjósló előjeleket tapasztalnak a nagy piaci szereplők.

A magyarokvagyunk.com nemrég a nagy német autógyárakat tömörítő csoport is bejelentette, hogy visszafogják a termelést, miközben több neves sztárközgazdász egy újabb válság kialakulására hívta fel a figyelmet.

Ez a gazdasági válság akár a 2008-as nagy világválságnál is nagyobbá válhat.

Egyes eleve szegény és rossz helyzetben lévő országot pedig egy az egyben be is dönthet.

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, a még nyitva tartó térségbeli börzék is mind mínuszban álltak a pénteki záróértékükhöz képest.

Az egész az USA és Kína között dúló kereskedelmi háború miatt van, ugyanakkor a világon gyakorlatilag minden nagyobb érdekszféra egymásnak kezdett feszülni.

Ez pedig egy olyan jel, mely azt mutatja, hogy komoly a baj.

Az amerikai elnök 200 milliárd dollár értékű kínai termék importvámját 25 százalékra emelte az addigi 10 százalékról.

A magyar tőzsdére is hatással vannak és voltak a világpiaci folyamatok itt is volt egy kisebb mértékű esés.

Sokak szerint a kereskedelmi háborúk egyáltalán nem tesznek jót a világpiacnak, és a gazdaság eleve csökkenő ütemét még inkább elszabadítják.

Végső soron az sem kizárt, hogy felgyorsíthatják az amúgy is egyre közeledő válság kirobbanását, sőt, annak súlyosságát is növelhetik.

2019 második fele, vagy 2020 lesz az az év, amikor az újabb válság elérheti a világot.

Amikor a rendszer jelenlegi pénzügyi tartalékai megsemmisülnek, a hálózat felmondja a szolgálatot, és az emberség nyakába zúdul a fantompénzek által kreált költségvetési vákuum, az adósságspirál, mely rengeteg országot nyelhet el.

Ezért egyes hazai szakértők már korábban is azt tanácsolták, hogyha lehet, ne vegyenek fel a magyarok hosszabb távú hiteleket…

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.