A Kádár-korszak és a 90-es évek luxus árucikkei: ezekért egymást taposták az emberek régen!

Na már megint nekiálltunk nosztalgiázni, természetesen kajákról.

Konkrétan arról, hogy mi volt kiskorunkban az, amiért csak ácsingózhattunk, de maximum a fizetés utáni napokon kaphattuk meg, rosszabb esetben karácsonykor.

Közhelyes válasz a banán, de kíváncsiak voltunk a többi élelmiszerre is.

Végigkérdeztük egymást és nem kevés ismerősünket, ezekből szemezgetünk.

A ’70-’80-as évekre visszatekintve a dollárboltok, Konsumex boltok kerültek elő elsőként, ahol mindenki elkölthette megmaradt valutáját, és vehetett nyugati csokit, hajfestéket, Toshiba mikrót vagy mondjuk Nesquick kakaóport – erről többek közt dietetikusunk, Jucus mesélt:

„Ti még nem tudom, hogy emlékeztek-e, de voltak az intertourist boltok, ahol lehetett nyugati valutáért venni dolgokat.

Osztrák schilling, német márka – és vehettél mondjuk 1 db Mars szeletet vagy Milky Way-t. Überluxus.

Ezen kívül a kóla és banán volt az, amit csak karácsonykor láttam.”

Aztán előkerült a Suchard kakaópor emléke is, amit én kaptam Münchenből Milka-csokikkal és német Kinder-tojásokkal együtt, amikben nyilván sokkal jobb volt a játék is.

Emlékeztek, hogy olyan szöveggel árulták, hogy 3 az egyben, mert meglepetés, csoki és játék is?

Na meg az NSZK-kisfiúarcos Kinder-csoki is megér pár szót…de inkább idetesszük a jó öreg reklámot:

És itt van még minden Mars Chocolate által gyártott világhírű márka, a Bounty, a Mars, a Snickers, a Twix, a Milky Way és az M&M’s, amik nálunk a ’90-es évek elején kerültek a boltok polcaira, és a reklámok hatására gyakorlatilag megőrültünk értük, helyettük viszont inkább a magyar változatok maradtak: Kapucíner, Szamba, Sport szelet vagy mondjuk a Balaton szelet.

A csokitéma nem merült ki ennyiben, előkerült több márka is: a Toblerone a dollárboltból, a Ritter Sport Jugóból meg a Schoko Banane Ausztriából.

Aztán itt a közhelyes banán is – bár erre kevesen emlékszünk testközelből, de arra tuti, hogy a narancs és a mandarin is kuriózum volt, mert még az ovis Mikulástól is azt kaptunk.

„Banán…mikor ’88-ban felkerültem Budapestre, teljesen odavoltam, hogy itt szinte bármikor vehetek a zöldségesnél” – emlékszik vissza egy ismerős.

És a Nutellát meg a Milky Way-krémet se felejtsük ki (ami azóta sajnos eltűnt.)

Barátnőm így emlékszik:

“Nutellát asszem ilyen 10 éves korom körül ettem először (1993-fele) de apám csinálta a szendvicset, és mivel nem igazán voltak fogalmai róla, biztos ami biztos, rakott rá kolbászt + paradicsomot.

„A jó kis earl grey volt még olyan luxus, hogy annyiszor áztattuk a filtert, ameddig még színt hagyott. És a nagymamámnál mindig megkezdhettem egy friss filtert, és jó feketén ihattam” – van, akinek a tea maradt meg a fejében luxuscikként.

A dobozos üdítők is igencsak nagy kincsnek számítottak:

„Féltve őrizgettem a dobozos üdítőket (a bárszekrényben volt a díszhelyük!) és csak ünnepnap ittam meg egyet-egyet.”

A végére a téliszalámit hagytuk – nekünk van is egy fotónk anyukámról, amint boldogon vigyorogva tart a karácsonyfa előtt ácsorogva a kezében egy hatalmas rúd Picket.

A budapestiek között is nagy szám volt, ha a nyitás utáni években (!) eljutottunk a McDonald’s-ba. Én tuti, hogy először a körtériben voltam, de a legendás Régiposta utcai étterem volt a legelső, 1988-ban. Az étterem bejáratánál napokig hosszú sorokban álltak az emberek, első napon 10.000 hamburgert vásároltak, a legdrágább a Big Mac volt: 43 Ft-ot kértek érte.

Sorolhatnánk még, de Titeket is kérdeznénk – Nektek mik hasonló emlékek?

Forrás: Nosalty

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.