A halálos kór, mely 800 ezer magyar lelkét és testét nyomorítja meg: az alkoholkultusz temeti maga alá az országot

Keveset beszélünk róla, mert tabunak számít.

Egy magyar pszichológus tálalt ki a magyarokat érintő mételyről… ezért van annyi megkeseredett, alkoholba menekülő ember Magyarországon!

A magyarok borzalmasan sokat isznak. Egyes statisztikák szerint legalább 400 ezer, míg mások szerint 800 ezer alkoholista van ma hazánkban.

Egy magyar pszichológus megrázó igazságbeszéde a magyar alkoholizmus kapcsán…:

A magyarság egy jó része megkeseredett.

Egy kiszipolyozott, lezüllött mentálhigiénés társadalomban élünk, mely frusztrált emberekkel van tele.

Olyan emberekkel, akiktől elvették a jövőjüket, vagy nagy részük eleve kilátástalanságba és naphosszig tartó robotolásba született bele.

Ahol az évek évtizedekké folynak össze, mígnem az ember nyugdíjba megy – ha tud és megéri egyáltalán – majd embert megszégyenítő összegekből kell megélnie egy ledolgozott élet után.

A fiatalok száméra nincs kiút, főleg azok számára, akik a nem eléggé tehetős vidékeken laknak, és látják, mi lesz a felnőttekkel, idősekkel.

Magyarország az egyik legboldogtalanabb nemzet az egész Európai Unióban…

Ez a kesergés és búval béleltség a társadalom szöveteibe is beette magát, nem csoda, hogy rengetegen fordulnak az alkohol felé.

Nem csoda, hogy sokak vállára rátelepszik az alkoholizmus mételyének tartott “kisördög”.

A pillanatnyi jókedv csábító, és kiránt minket a hétköznapi szürkeségből, melyet ebben az országban együtt teremtettünk meg a tehetetlenségünkkel, azzal, hogy beletörődtünk, hogy nem lehet jobb.

Pedig egy nép mindig a maga sorsának a kovácsa.

Zacher Gábor egy interjújában például azt mondta: az ország mentális állapota rosszabb, mint a magyar foci…

Tennünk kell érte, hogy ez a jövőben ne legyen igaz ránk.

Ahogyan az alkoholizmus gyógyítása, úgy ez az egész is ott kezdődik, hogy megszüntetjük a tabukat: beismerjük, hogy VAN PROBLÉMA.

Mert csak úgy lehet elindulni a nemzet “lelki” gyógyulása felé vezető úton…

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.