24 évesen ment nyugdíjba, 215 millió forintot takarított meg és elárulta, mi volt a titka

A fiú története az egész világot bejárta, többen előkerültek, akik hasonló módon váltak fiatal nyugdíjas milliomossá!

Elképesztő történet járja a netet.

Ez az eset ráadásul nem is egyedi, egyre többen választanak ugyanis ehhez hasonló elérhető stratégiát a meggazdagodáshoz.

Mindössze 24 évesen kőgazdagon ment nyugdíjba.

Lényegében az élete hátralévő részében aligha kell majd dolgoznia, a legtöbbünk nem is tudna mit kezdni 215 millió forintnak megfelelő összeggel.

Mike Rosehart, aki korábban informatika-technológiai üzleti elemző volt, még csak 27 éves, de három éve visszavonult, miután sikerült 578.132 fontot (több mint 215 millió forintot) megtakarítania.

A férfi a FIRE, a korai nyugdíjba vonulást lehetővé tevő pénzügyi függetlenség (Financial Independence Retire Early) mozgalom híve, és már három tanítványának is átadta tudását. Meggyőződése, hogy ezt bárki elérheti.

A titok: költs keveset, keress többet és maximalizáld a különbséget. És nem utolsósorban a kedvtelések későbbre való halasztása – mondjuk le egy külföldi utazásról, egy új okostelefonról, esetleg még arról is, hogy kávézóba járjunk.

Tizenkilenc éves volt, amikor már letette a 115 ezer fontos foglalót egy házra Ontario államban. Amint az övé lett a ház, egy részét kiadta, és közben félre is tudtak tenni.

„Az alagsori lakónk kifizette jelzálog-hitelünket.

Mire megszereztük a diplomát, már nem volt adósságunk és pénzünk is volt a bankban.”

Esküvőjüket megúszták 2800 fontból, brazíliai nászútjukat pedig a hitelkártyájukkal nyert jutalompontokból fizették.

Egy barátjuknál laktak, így a szállásra sem kellett külön költeniük.

Példája azóta is rengeteg embert inspirál többen előkerültek, akik elmondták, hogy hozzá hasonló utat jártak be, és valóban egész fiatalon nyugdíjba tudtak menni.

A lehetőség tehát gyakorlatilag mindenki előtt ott áll…

Facebook Hozzászólások
cms

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.